Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

Díjátadó a Tüskevárban

Nagy esemény volt nálunk november 18-án pénteken. Két kollégánk is átvehette az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete által alapított Varga Gábor-díjat.

Ezt a díjat azok a pedagógusok kapják, akik a felterjesztő szülök, szülői közösségek szerint példamutató munkát végeznek a szülőkkel való együttműködés terén. A speciális alsó tagozatunknak, a Kék Iskolának a munkatársai, Sata-Bánfi Orsolya gyógypedagógus és Süle Zsuzsa gyógypedagógiai asszisztens vehették át idén a díjat, amelyet a kuratórium elnöke, Bóka László adott át. Mindnyájan nagyon büszkék vagyunk Orsi nénire és Zsuzsa nénire.

Ez a Tüskevár Iskola hivatalos honlapja. Megtudhatsz rólunk mindent, betekintést nyerhetsz a mindennapi életünkbe, elolvashatod a diákok élménybeszámolóit és felveheted velünk a kapcsolatot.

A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája. A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.