Befogadunk és elfogadunk, de kereteket és elvárásokat is szabunk, azaz nevelünk. Érthető és tiszta értékekre, alapos szakmai felkészültségre támaszkodva igyekszünk diákjainknak – családjaikkal együttműködve –kellő felkészültséget adni az önálló életre.
Célunk elsősorban, de nem kizárólag, a sajátos nevelési igényű gyűjtőfogalom alá sorolt
tanulási és/vagy beilleszkedési, magatartási zavarok* miatt a többségi, hagyományos oktatásból kiszoruló, ép intellektusú, képességeikhez képest alulteljesítő, illetve az iskola pedagógiáját választó tanulók
- nevelése, fejlesztése, oktatása,
- egyéni képességeiknek megfelelő visszahelyezése a közoktatás rendszerébe,
- továbbtanulásuk lehetőségének megteremtése.
A pedagógiai program, házirend és egyéb dokumentumok megtekintése →
Törekvésünk, hogy segítsük a gyerekeket és családjaikat az esetleges másságuk
elfogadásában és lehetőséget adjunk számukra az azonosságok megélésében. Mindezt az alsó tagozaton legfeljebb 10 fős csoportokban, gyógypedagógusokkal, tanítókkal és asszisztensekkel valósítjuk meg, míg felső tagozatban és gimnáziumban 10-25 fős osztályokban szaktanárok tanítják a diákokat. A 12. évfolyam végén lehetőséget biztosítunk az érettségi vizsgára.
Az egyéni vagy kiscsoportos fejlesztéseket a tanórákkal párhuzamosan látják el gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, pszichológusok és még sokan mások.
A hagyományos kereteken túllépve órarendünkben megtalálhatóak epochák (kéthetes bontásban egy adott érettségi tantárgyat tanulnak a reggeli dupla órában), valamint relaxáció, dráma, önismeret és szociális kompetencia órák. Az alsó tagozaton – egyebek mellett – kutyaterápia, művészetterápia, jóga és mozgásfejlesztés segíti a gyermekeket.
Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a tantermen kívüli programokra, legyen az iskolán belül vagy kívül. Egy hónapban többször veszünk részt az aktuális tananyaghoz kapcsolódó tanulmányi kiránduláson. Rendszeresen szervezünk témaheteket, rendhagyó családi napokat, illetve sokat járunk színházba és hangversenyre. A felső tagozattal és a gimnáziummal minden tanévet erdei táborral nyitunk és zárunk.
A Tüskevárban kiemelt figyelmet fordítunk a gyermekek mentorálására, ahogyan a szülőkkel való aktív kommunikációra is. Nálunk a felvétel folyamatos. Ha úgy gondolja, hogy gyermeke nálunk találná meg igazán a helyét, akkor keressen minket bátran!
*a többi tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzdő) gyermekek, tanulók
