Csütörtök reggel kilenckor az osztály izgatottan indult el Péter bácsival, előszőr a Vajdahunyad váráig. Onnan a Hősök térig, ahol megnéztük a szobrokat és azokat a képeket, amik valami történelmi eseményt mutattak be (pl. István király megkoronázása). Péter bácsi mesélt nekünk a vár és a tér történetéről. Az építményeket még az ezredfordulóra tervezték, de végül csak 1896-ra készültek el.

A feladatok után elindultunk végig a reneszánszra emlékeztető épületek mentén egészen az Andrássy út első feléig, mígnem az épületek egybe nem folytak. Az első épületekben nemesi családok éltek és építtetek föl. Az azt követő házak bérházak voltak vagy még mindig azok. Bár csak kicsit mentünk be, de látszott, hogy az összes bérház belseje gangos. Továbbindulva megnéztük az Oktogont.

Nekem nagy csalódás volt, hogy a házak vakolatból és nem igazi faragott kőből voltak. Ha nagyon 21. századi gyerek akarok lenni, azt mondanám „lecopyzta a reneszánszt”. (Amúgy az vagyok, miért nem mondom ezt?) Továbbmentünk a vizelet szagban és megtekintetük Európa második kisföldalattiját. Kopott, rozsdás, halványsárga kis lépcső volt és „nagyon sokan” jőttek fel rajta (kb. 4 ember). Ezután elindultunk a Fonciére-palotához, amit a tervezők a tér és az út miatt nehezen oldottak meg, de végül egy háromszög alakzat lett.

Elsétáltunk egészen a Széchenyi térig, ahol megnéztük a Gross-házat vagy, ahogyan jobban ismert, a Postabank-palotát. Az építmény rosszabb állapotban volt, mint én vasárnap az árokban. Az üvegeket betörté,k a vakolat lejött és össze volt „vizezve”. Ezután megnéztük a Magyar Tudományos Akadémiáját, onnan mentünk át a Lánchídhoz. Megtekintettük a hatalmas csavarokat, a pici szegeket és a „lánc” fém rétegiéit. Innen jutottunk el a Clark Ádám térre.