Itt a beszámoló a Kresz Géza Metőmúzeumba tett látogatásunkról. Az érkezéskor felvittek minket egy… hát, a nevéből gondolhatod, múzeumba, ahol egy csomó dolog volt az Országos Mentőszolgálat megszületéséről, amit elfelejtettem de szerintem az egész osztály is.

Az érdekesebb rész ez után jött, mert egy kedves vicces bácsi elvitt minket egy garázsba két mentőautó közé, hogy megmutassa, mit tegyél, ha meglátsz egy elájult embert. Figyelj, figyelj, mondom: semmit! Na jó, azért lehet tenni valamit, azon kívül hogy ilyenkor ne hívjunk mentőt, hacsak nem haldoklik. Nekünk szegény Bencén azt mutatta be, hogy emeljük meg a lábát, hogy a fejébe szálljon a vér. Aztán, ha nem lélegzik, akkor hívjunk mentőt és kezdjünk újraéleszteni.

Egy félautomata defibrillátort is megmutatott nekünk. Tehát: amig valaki (pl.: bizti őr vagy aki akarja és tudja) idehozza a félautomata defibrillátor, addig mi a kezünket kulcsoljuk össze és nyomkodjunk a két borda között szépen könnyedén, majd ha megjött a defibrillátor, akkor pakoljunk ki mindent belőle. Szerencsére ezek a gépek már beszélnek szóval sokal könnyebb lesz kiigazodni rajta, mint egy nyolcadikos jegyzetéből.

Miután Bencét megkínozta, én következtem, mert csak én fulladoztam egyedül az osztályban, szóval rámkötött valami gyakorló felszerelést és megmutatta, hogy mit kell tenni. Előszőr meg kell ütni a hátát az embernek, de nem erősen, hogy elrepüljön, hanem csak úgy, hogy kicsit csattanjon. Ha ez nem sikerül, akkor jön a sokak által ismert hejmü fogás… nem, helymü fogás… nem: Heimlich műfogás. Az, amikor a bordakosár legszélső részere pici nyomást helyezel. Szerencsére ezt nekem nem kelett átélni.

Én élveztem ezt a kirándulást. A mentős még mesélt saját történeteket rettenetesen viccesen, de ezt nem tudnám elmesélni úgy, ahogyan ő tette.