Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

„Fussunk össze egy járhatóbb útért. 💙♾️

Ez a kapu nekünk szeptember óta egy kicsit többet jelent. 💙 A Tüskevár egy olyan iskola, amilyenre sok gyereknek lenne szüksége.

A fenntartó Hiperaktív Alapítványt tanárok, gyógypedagógusok és szülők hozták létre azoknak az ép intellektusú gyerekeknek, akik autizmus, ADHD vagy más nehézség miatt a hagyományos közoktatásban nehezebben találják a helyüket.

Itt kis létszámú csoportokban, egyéni szükségleteikhez igazodva tanulnak. Nem könnyebb pályát kapnak. Hanem segítséget ahhoz, hogy ne a nehézségeik mondják meg, mire képesek. Mert nem minden gyereknek ugyanaz az út járható.

Az iskola havi kiadásainak 86%-át fedezi az állami finanszírozás. A többit hónapról hónapra a családok adják össze.

Vasárnap 42,195 kilométert futok a Budapest Maratonon. Mindet a Tüskevárnak ajánlom. 💙”

Ez a Tüskevár Iskola hivatalos honlapja. Megtudhatsz rólunk mindent, betekintést nyerhetsz a mindennapi életünkbe, elolvashatod a diákok élménybeszámolóit és felveheted velünk a kapcsolatot.

A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája. A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.