Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

  • Szülő-tanár tréning

    Egy rendhagyó szombati napot szenteltünk annak, hogy a szülőkkel leüljünk és órákon keresztül beszélgessünk arról, hogy mit is várunk egymástól.

  • Nyári napközis tábor

    Véget ért a második nyári napközis tábor, amit 2024 óta szervezünk a Tüskevárban, de nem kizárólag iskolánk tanulóinak. Jövőre folytatjuk!

  • Pénteki gyűlések

    Az idei év első udvaron tartott péntek délutáni gyűlése, ahol a csütörtöki kirándulásokról mesélünk egymásnak. A beszámolók után a felsősökkel zárásig kint játszottunk a gyönyörű időben.

  • Tüskevár TED

    Idén is nagy sikerrel rendeztük meg az adventi héten a TED-et. Szülők adtak elő munkájukról, életükről, sikereikről.

  • Defibrillátor

    Defibrillátorra pályáztunk a Pro Filii alapítványnál és sikerrel jártunk. A támogatásukkal beszerzett készülék átadására és a tanárok képzésére szeptember 19-én került sor.

  • Tisza-túra 2024

    Hazaérkeztünk az idei egyhetes vízitúránkról. Tiszabecstől egészen Tiszamogyorósig eveztünk, közel 100 km-t. Jövőre is várunk mindenkit szeretettel a Tüskevár legjobb nyári táborában!

  • Önkéntesek a Tüskevárban

    Május 23-án és 24-én a Zöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület több mint száz önkéntese jött el hozzánk, hogy az udvart megszépítsék.

  • Együtt az autistákért

    Közel 60 autista gyermekkel és családjaikkal csúsztunk együtt a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótón!

  • Díjátadó a Tüskevárban

    Nagy esemény volt nálunk november 18-án pénteken. Két kollégánk is átvehette az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete által alapított Varga Gábor-díjat.

  • Témanap az energiáról

    Az ENERGIA témanap keretén belül ellátogatott iskolánkba Holoda Attila energia szakértő, egykori energetikáért felelős helyettes államtitkár.

Ez a Tüskevár Iskola hivatalos honlapja. Megtudhatsz rólunk mindent, betekintést nyerhetsz a mindennapi életünkbe, elolvashatod a diákok élménybeszámolóit és felveheted velünk a kapcsolatot.

A Tüskevár Iskola a Budapesti Fesztiválzenekar
partneriskolája. A partneriskolai program szerződése szerint a program lehetővé teszi a gyermekek és fiatalok számára a zenével és művészekkel való személyes találkozást, mindezt a legmagasabb színvonalon, Magyarország nemzetközileg elismert szimfonikus zenekarának szervezésében. Emellett a program segít abban, hogy a jövő hangverseny-látogatói megismerjék a klasszikus zenét, egy szimfonikus zenekar működését, és a hangszereket, amelyeken a zenekar művészei játszanak. A partneriskolai program érdekes és hasznos kiegészítése az iskolai ének-zene oktatásnak.