Tüskevár Általános Iskola és Gimnázium

Gyakran ismételt kérdések

Nem kizárólag, de többnyire igen, mivel iskolánk kifejezetten a sajátos nevelési igényű (SNI), illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) élő tanulókra specializálódik. Mivel fontosnak tartjuk az integrációt, ezért – ahogyan ez az alapító okiratunkban is szerepel – a tanulóink legfeljebb fele rendelkezik sajátos nevelési igényű diagnózissal.

Nem. Iskolánk nem vehet fel senkit ilyen diagnózissal. Kizárólag ép intellektusú, együtt nevelhető tanulókat láthatunk el.

Igen. A Tüskevár érettségit kínál a 12. osztály befejeztével. A központilag előírt tantervet tanítjuk minden évfolyamon, de a megtanulandó tananyagot rugalmasabban, nagyobb türelemmel és sokkal személyre szabottabban oktatjuk. Támogatjuk az egyéni tanulói utakat, valamint számtalan élményközpontú tanulmányi kirándulással egészítjük ki az oktatást.

Mi a gyermekközpontú oktatásban, a személyes figyelemben, az inkluzív szemléletben hiszünk. Lehetőséget biztosítunk a nehezen tanuló vagy beilleszkedő tanulók számára az elfogadás és a biztonság megélésére. Segítünk saját erősségeik kibontakoztatásában. Legfőbb célunk, hogy tanulóink céltudatos és önálló fiatal felnőttekké váljanak.

Az alsó tagozaton legfeljebb 10 fős egy csoport. Felsőben átlagosan 10-20, gimnáziumban 20-25 fősek az osztályok.

Igen. Az egyéni és kiscsoportos fejlesztést gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok és pszichológusok végzik. Ezen kívül vannak művészeti foglalkozások, relaxáció, dráma, önismeret és szociális kompetencia órák.

Iskolánk törekvése, hogy a diákok minél több életközeli élménnyel gazdagodjanak. A tanévet erdei táborral nyitjuk és zárjuk. Számtalan izgalmas tanulmányi kirándulásra megyünk, illetve színházba és hangversenyre járunk. Januárban van lehetőség síelni, nyáron pedig vitorlázunk a Balatonon és evezünk a Tiszán.

Nem. A Tüskevárban felvételi beszélgetést tartunk a gyermekkel és a szülővel a pszichológusok és gyógypedagógusok segítségével. Ezt követően közösen döntünk a felvételről. Évközi átjelentkezés esetében pedig próbanapokat kell eltölteni nálunk.

Minden napot nyílt napnak tekintünk, azaz előzetes egyeztetés alapján várjuk a gyerekeket és szüleiket, hogy személyesen ismerkedhessenek meg intézményünk tanulóival és tanáraival.

Nálunk minden hónapban van szülői est, ahol a szülők találkoznak az osztálykísérőkkel, illetve konzultálhatnak a szaktanárokkal és a fejlesztőkkel. Emellett több rendhagyó szülői fórumot, tréninget, családi napot is tartunk. Kiemelten fontosnak tartjuk a szülőkkel való hatékony együttműködést.

Igen. Az ebédrendelés a digitnaplo.hu felületen történik, regisztrációt követően, melyet a titkárságon rögzítenek. Minden hónap 23-28. között történik a következő havi ebédrendelés, a díjtérítés értesítő adott hónap 5-8. között kerül kiküldésre, melyre 5 nap áll rendelkezésre. Az ebéd díja 1820 Ft/nap, amelyre kedvezményt (50%) tartós beteg igazolás, illetve nagycsaládos támogatás nyújt.

Ez a Tüskevár Iskola hivatalos honlapja. Megtudhatsz rólunk mindent, betekintést nyerhetsz a mindennapi életünkbe, elolvashatod a diákok élménybeszámolóit és felveheted velünk a kapcsolatot.